Matthew Vines: A Biblia és a homoszexualitás

http://www.youtube.com/watch?v=ezQjNJUSraY

a fordítás alapjául szolgáló angol átirat: http://www.matthewvines.com/transcript

a magyar fordítást kezeli: Mozaik Közösség    www.mozaikkozosseg.hu

(Figyelem! A fordítás egyelőre nyers, lektorálatlan, ezért hibákat és pontatlanságokat tartalmazhat. Igyekszünk a szöveget mihamarabb véglegesíteni, addig is kérjük, tekintsék az angol szöveget mérvadónak!)

Azzal szeretném kezdeni, hogy köszönöm mindenkinek, aki eljött ma este – tényleg méltányolandó ez – valamint az is, hogy egyáltalán érdeklődnek a téma iránt. Úgyszintén szeretnék köszönetet mondani a College Hill United Metodista Gyülekezetnek, amiért jó szívvel adnak otthont a rendezvénynek. Az én nevem Matthew Vines, 21 éves vagyok és pillanatnyilag egyetemi hallgató, bár az elmúlt két év nagyobbik részét szabadságon töltöttem, annak érdekében, hogy végezhessem azt a kutatást, amelyet ma este szeretnék Önöknek bemutatni. Itt születtem és nőttem fel Wichitában egy szerető keresztény családban és egy olyan egyházi közösségben, amely tartja magát a Szentírás hagyományos értelmezéséhez a szóban forgó témakörben.  

Csak hogy röviden körvonalazzam az előadás szerkezetét: kezdetben néhány tágabb értelemben vett megosztó felvetést szeretnék taglalni, amelyek e vita hátterében állnak; majd egy kicsit azoknak a főbb bibliai szövegeknek a közelebbi vizsgálatával folytatom, amelyek kapcsolódnak a vitához; ezt követően pedig néhány összefoglaló megjegyzést ajánlok figyelmükbe. A homoszexualitás kérdése, a meleg papok felszentelése illetve az azonos neműek kapcsolatainak megáldása óriási mértékű megosztottságot váltott ki az egyházon belül az elmúlt évtizedek során, és az egyház lényegében ma is megosztott maradt e kérdés megítélésében. Egyrészről vannak, akik az olyan gyakori témák mentén, mint az elfogadás, befogadás és a szeretet a hagyományos egyházi tanítások változásainak szükségességét hangoztatják a homoszexualitással kapcsolatban, másrészről azok, akik ellenzik ezeket a változásokat, és aggályaikat fejezik ki a szexuális tisztaságot, a szentséget és leginkább a Szentírás közösségbeli helyét illetően. Továbbra is tartsuk a Bibliát irányadónak és vegyük a bibliai tanításokat komolyan, még akkor is, ha azok kényelmetlenséget okoznak számunkra? 

Azzal szeretném a mai estét kezdeni, hogy áttekintem a Szentírás ebben a kérdésben vallott hagyományos értelmezését, részben azért, mert következtetéseinek sokkal régebbi története van az egyházon belül, és azért is, mivel úgy gondolom, sokan, akik ragaszkodnak ehhez az állásponthoz, úgy érzik, hogy akik egy új hozzáállás mellett érvelnek, nem álltak még elő olyan teológiai érvekkel, amelyek ugyanannyira Szentírásban gyökereznének, mint az övék. Ez esetben pedig a bibliailag legmegalapozottabb álláspontnak kell érvényesülnie.

A hagyományos értelmezés, röviden összefoglalva a következő: Hat olyan passzusa van a Bibliának, amely valamilyen módon az azonos neműek magatartására vonatkozik, s ezek mind negatívak. Három ezek közül közvetlen és világos. Az Ószövetségben, Mózes 3. könyvében a férfiak közötti azonos nemű szexuális kapcsolat tiltott, s azt „utálatosnak" bélyegzi meg. Az Újszövetségben pedig Pál olyan asszonyokról beszél, akik „természetes kapcsolatokat váltanak fel természetellenesekre”, valamint olyan férfiakról, akik „felhagynak a nőkkel folytatott természetes kapcsolataikkal és szégyenteljes tevékenységre vetemednek más férfiakkal”. Így aztán a hagyományos értelmezés szerint, úgy az Ószövetség, mint az Újszövetség következetes az azonos neműek kapcsolatának elutasításában. És itt nem is csak erről a három versről van szó, illetve még másik háromról, amelyekre a későbbiekben térek vissza. Igaz, hogy 6 vers nem túl sok a Szentírás 31,000 verses egészéhez viszonyítva. Ám nem csak hogy mind negatív, hanem a hagyományos álláspont szemszögéből, szélesebb jelentést és összefüggést is kapnak Mózes 1. könyvének első fejezeteiből, melyben Isten megteremti Ádámot és Évát, a férfit és a nőt. Ez volt az eredendő alkotás – mielőtt a bukás és a bűn megjelentek a Földön. Ez volt a módja annak, ahogyan a dolgoknak történniük kellett. S így, ennek a szemléletnek az alapján, ha valaki meleg, akkor annak szexuális orientációja a bukás, az emberi esendőség és törékenység jele. Ez nem az az út, ahogyan a dolgoknak lenniük kellett. S amíg az azonos nemhez való vonzódás önmagában véve nem bűn, a hagyományos értelmezésben az aszerinti cselekvés mégis az, mivel a Biblia egyértelmű, úgy abban, amit negatívan tilt és abban is, amit pozitívan jóváhagy.  Azokat a keresztényeket, akik melegek – akik csak a saját nemük tagjai iránt vonzódnak – ily módon ez az értelmezés arra szólítja fel, hogy tartózkodjanak az ilyen vágyaikra épülő cselekedetektől, tagadják meg önmagukat, vegyék magukra keresztjüket és kövessék Krisztust. S bár talán nem tűnik számunkra igazságosnak velünk szemben, Isten útjai magasabb rendűek, mint a sajátjaink, s nem az a feladatunk, hogy azt megkérdőjelezzük, hanem az, hogy engedelmeskedjünk annak.

Ezzel kapcsolatban a melegeknek van egy problémájuk, mégpedig az, hogy nem a megfelelő emberrel szeretnék ezt a kapcsolatot. Hajlamosak vagyunk úgy tekinteni őket, mint kéjsóvár szexuális lényeket. Így aztán, míg a heteroszexuális emberek szerelmesek lesznek, megházasodnak, családot alapítanak, addig a melegek csak szexelnek. Ám mindenkinek megvan a saját szexuális irányultsága – és az nem csupán a szexről szól. A heteroszexuálisok soha nem kényszerülnek arra, hogy átgondolják szexuális orientációjukat, mint megkülönböztető jellemzőjüket, de attól az még része énjüknek, és életüknek óriási részére van befolyással. A heteró emberek szexuális irányultsága egyben a szerelemre és önmaguk átadására való képességük is. Ez nem egyszerűen a szexuális érdeklődésről és magatartásról szól. Ez azért van, mert megvan az a szexuális orientáltságunk, hogy képesek legyünk szerelembe esni valakivel, hogy azzal hosszú távú, elkötelezett kapcsolatot építsünk ki, és családot alapítsunk. A család nem a szexről szól, hanem oly sokunknak arról, hogy van egy kapcsolatunk, egy házastársunk. Ez egyaránt igaz a melegekre és heterókra. Ez az, ami számunkra is a szexuális orientációt jelenti. A meleg emberek ugyanúgy rendelkeznek a romantikus szerelem iránti képességgel és önátadással, akárcsak a heteroszexuális emberek. Az az érzelmi kötelék, amit a meleg párok egymás között megosztanak, valamint a szeretet minősége is, igencsak hasonló ahhoz, amit a heteró párok képviselnek. A melegek, mint majdnem mindegyikünk, családokból érkeznek, s mindannyian szeretnének saját családot alapítani.

Ám a Biblia hagyományos értelmezésének következménye, miszerint a heteroszexuális embereknek azt mondja, kerüljék a kéjsóvárságot, az alkalmi kapcsolatokat valamint a szabad szerelmet, addig a melegek számára azt továbbítja, hogy teljes mértékben kerüljék a romantikus kapcsolatokat is. A heteroszexuális emberek szexualitását alapvetően jó dolognak tartja, mint egyfajta ajándékot. De a meleg embereknek, bár képesek rá, és vágynak a szerelmi kapcsolatokra, amely oly fontos számukra, nekik egy életre szóló, elkötelezett kapcsolat is bűnös, mivel szexuális irányultságuk teljesen romlott. Ez nem a nemi vágy kontra szerelem kérdése, vagy egy alkalmi kapcsolat kontra elkötelezett viszonyé, mivel az azonos neműek szexualitása eredendően bűnös, függetlenül annak minőségétől és tartalmától. A melegek szexuális orientációja annyira káros, annyira el van rontva, hogy abból semmi jó nem származhat – semmilyen morálisan jó, istenfélő kapcsolatot nem eredményezhet. Így hát azt mondják nekik, hogy soha nem lesz részük romantikus kapcsolatban, melyet közösségük megünnepelhet; azt jelenti számukra, hogy soha nem lesz családjuk. 

A Filippi levél 2:4 azt mondja, ne csak saját érdekeinket nézzük, hanem másokét is. Továbbá Máté evangéliumának 5. fejezetében Jézus utasítása az, hogy ha valaki rávesz arra, hogy megtégy egy mérföldet, Te tegyél meg vele kettőt. Ezért hát kérdem Önöket: belelépne valaki egy pillanatra a cipőmbe, akkor is, ha az kényelmetlen lenne. Meleg vagyok. Nem választottam magamnak ezt a sorsot. Ez nem olyan, amit az ember választ, nem azért mert szükségszerűen rossz dolog annak lenni, hanem azért, mert különösen kényelmetlen, stresszel teli, nehéz és sokszor kirekesztő és magányos – másnak lenni, ahol érezhető, hogy nem értenek meg, és azt érzed, hogy nem fogadnak el. Szerető és stabil családban és otthonban nőttem fel, aminél jobbat elképzelni sem lehet, szeretem a szüleimet és mindkettőjükkel igen szoros a kapcsolatom. Soha senki nem molesztált vagy zaklatott mialatt felnőttem, és nem is kívánhattam volna támogatóbb és gondoskodóbb gyermekkort, mint amelyben részem volt. Soha nem volt kapcsolatom, és mindig is hittem a házasság előtti önmegtartóztatásban. De van egy mélyebben gyökerező vágyam arra, hogy egy napon megházasodjak, életemet megosszam valakivel, és saját családot alapítsak.  

Ám a Szentírás hagyományos értelmezése szerint, mint keresztény, egyedülálló módon ki vagyok rekesztve a szerelem, a kapcsolatok és a család lehetőségéből. Ám ellentétben azokkal, akik megérzik Isten hívását a cölibátusra, vagy ellentétben egy heteroszexuális emberrel, aki nem találja meg az igazi partnerét, én nem érzek késztetést a cölibátusra, és igenis hiszem, hogy megtalálhatom azt, akivel szerelembe eshetek, és akivel életem hátralévő részét leélhetem. De ha ez megtörténne, követve a hagyományos értelmezést, ha szerelmes lennék valakibe, és ha ezeket az érzéseket a másik fél viszonozná, az egyetlen választásom az lehetne, hogy elvonuljak, összetörjem a szívemet, visszavonuljak saját magányomba, egyedül. Ez nem csak egyszeri szívfájdalmat jelentene. Végigkísérne egész életemen. Bármikor, amikor megismernék valakit, akinek valóban élvezném a társaságát, attól kellene félnem, hogy annyira megszeretem őt, hogy szerelmes leszek belé. Azonban a Szentírás hagyományos értelmezése szerint a legrosszabb dolog, ami egy meleg férfivel történhet, az pont az, hogy szerelembe esik. Mert törvényszerűen összetörik a szíved, el kell menekülnöd, és ugyanez történne meg minden egyes alkalommal, amikor valaki túl fontossá válna a számodra. Vagyis amíg végignézed azt, hogy barátaid mind szerelmesek lesznek, megházasodnak, családot alapítanak, te ebből mindig ki fogsz maradni. Soha nem részesülsz ezekben az örömökben – hogy saját házastársad és gyermekeid lehessenek. Mindig egyedül leszel.

Nos, ez természetesen szomorú dolog, mondhatják néhányan, és azt is, hogy sajnálják. De nem emelheted tapasztalatodat a Szentírás tekintélye fölé azért, hogy boldog lehess. A kereszténység nem arról szól, hogy boldog légy. Nem a te személyes önmegvalósításodról szól. A szenvedés és önfeláldozás szerves részét képezte Krisztus életének, és mint keresztényeket arra szólítanak fel, hogy tagadjuk meg önmagunkat, hogy felvegyük keresztjeinket és kövessük Őt. Ez igaz. De mindez azt feltételezi, hogy abban a kérdésben nem lehetnek kétségek a Szentírás hagyományos értelmezését illetően, amelyet éppen feltárok. Már eddig is felmerült két jelentősebb probléma ezzel az értelmezéssel kapcsolatban. Az első probléma a következő: Máté 7. fejezetében, a Hegyi Beszédben, Jézus óva int a hamis tanítóktól és olyan módszert mutat, melyet a jó és a rossz tanítások megkülönböztetésére lehet használni. Gyümölcsükről ismeritek fel azokat, mondja. Minden jó fa jó gyümölcsöt hoz, de a rossz fán rossz gyümölcs terem. Egy jó fa nem hozhat rossz gyümölcsöt, míg a rossz fán nem teremhet jó gyümölcs. A jó tanításoknak, Jézus szerint jó következményei vannak. Ez nem jelenti azt, hogy a keresztény tanításokat követni könnyű lesz, és valóban, Jézus számos parancsolatát egyáltalán nem könnyű követni – mint például tartsd oda a másik arcodat, szeresd ellenségeidet, add életedet a barátaidért. Ám ezek a beható szeretet megnyilvánulásai, amelyek egyszerre tükrözik Isten irántunk érzett szeretetét és azt, hogy erőteljesen erősítik az emberi élet és az emberi lények méltóságát és értékét. A jó tanítások, még ha nagyon nehezek is, nem rombolják az emberi méltóságot. Nem vezetnek érzelmi és spirituális pusztuláshoz, illetve az önbecsülés és önértékelés elvesztéséhez. Azonban a homoszexualitásról szóló hagyományos tanításoknak éppen ezekkel a következményekkel járnak a melegek számára. Az ő életükben nem teremnek jó gyümölcsöt ezek a tanítások, és ez megszámolhatatlan fájdalmat és szenvedést okoz életükben. Ha Jézust komolyan vesszük, miszerint rossz gyümölcs nem teremhet jó fáról, ez azt a kérdést veti fel bennünk, vajon helyes-e a hagyományos tanítás.

A második probléma, amely megmutatkozott a hagyományos értelmezéssel kapcsolatban Mózes 1. könyvének első fejezetéből származik. Ádám és Éva megteremtésének történetet gyakran idézik fel, mint az azonos neműek kapcsolatával szembeni érvet: a kezdetben Isten megteremtette a férfit és a nőt, és két férfi vagy két nő eltért volna az elképzeléstől. Ám ez a bibliai történet sokkal nagyobb figyelmet érdemel ennél. A Teremtés könyvének első két fejezetében Isten megteremti az eget és a földet, a növényeket és állatokat, az embert és mindent, ami a Földön létezik, és kinyilatkoztatja, hogy a teremtésben minden vagy jó, vagy nagyon jó – kivéve egy dolgot. Mózes 1. könyve 2:18-ban Isten azt mondja: „Nem jó az embernek egyedül lennie, szerzek néki segítőtársat, hozzáillőt”. És igen, a hozzáillő partner és segítő Ádám számára Éva, a nő. S a nő hozzáillő a férfiak túlnyomó többsége számára – a heteró férfiak számára. Ám a melegek szemszögéből nem ez a helyzet. Számukra a nő nem megfelelő partner. Ugyanez a helyzet igaz a leszbikus nőkre nézve is. Számukra egy másik leszbikus nő a hozzáillő partner. Ám a homoszexualitással kapcsolatos hagyományos tanítás szükségszerű következménye az, hogy bár a meleg embereknek megvan a megfelelő és hozzájuk illő partnerük ám azt meg kell tagadniuk, és egész életükben egyedül kell élniük, házastárs vagy saját család nélkül. Mi most jónak nyilvánítjuk azt, amit Isten a Szentírásban nem jónak deklarált: azt, hogy az embernek egyedül kell maradnia. S az a gyümölcs, amelyet ez a tanítást szült, mélységesen sértő és romboló.

Ez nagyon nagy probléma. Tartva magunkat a hagyományos értelmezéshez, mi most ellentmondunk a Biblia saját tanításainak: a Biblia azt tanítja, hogy nem jó az embernek egyedüllétre kényszerülnie, és mi most azt tanítjuk, hogy mégis. A Szentírás azt mondja, hogy a jó tanítások jó gyümölcsöt teremnek, de most ennek az ellenkezője merül fel és mi azt mondjuk, ez nem probléma. Valami itt nem stimmel. Mindezen problémák és ellentmondások miatt van az, hogy egyre több keresztény tér vissza a Bibliához, hogy újra felülvizsgálja azt a 6 verset, amelyek az azonos neműek kapcsolata abszolút kárhoztatásának az alapját képezik. Visszatérhetünk ezekhez, megvizsgálhatjuk kissé alaposabban ezeket az írásokat, hogy meglássuk, mit tanulhatunk azok további tanulmányozása során?

Melyik hat versről van szó? Ezek közül három az Ószövetségben található, három pedig az Újszövetségben, így hát sorban fogok haladni, a Szentírásban való megjelenésük sorrendjében. Az Ószövetségben van szó Szodoma és Gomorra elpusztításának történetéről az 1Mózes 19-ben, továbbá két tiltásról a 3Mózes 18. és 20-ban. Az Újszövetségi részel Pál leveleiben találhatóak: Rómaiakhoz írt levelének első fejezetében, illetve az 1Korintus 6-ben és 1Timóteus 1-ben.

Kezdésként nézzük 1Mózes 19-et, vagyis Szodoma és Gomorra elpusztítását. 1Mózes 18-ban Isten és két angyal érkezik emberek formájában azért, hogy meglátogassák Ábrahámot és Sárát a Holt-tenger melletti sátrukban. Ábrahám és Sára még nem ismerik fel, kik is ők valójában, mindazonáltal túláradó vendégszeretetet tanúsítanak. A fejezet közepe felé, Isten – akit Ábrahám már kezd felismerni – azt mondja, hogy „a felháborodás Szodomával és Gomorrával szemben olyan nagy, és bűnük olyan fájdalmas, hogy lemegyek és megnézem, hogy amit tettek, valóban olyan felháborító-e, mint ahogy az hozzám eljutott.” Ábrahám unokaöccse, Lót, valamint annak családja Szodomában élnek, és Ábrahám így alkut köt Istennel és ráveszi arra, hogy ne rombolja le a várost abban az esetben, ha talál ott legalább 10 igaz embert.

A következő fejezet kezdetén, 1Mózes 19-ben a két angyal megérkezik Szodomába, még mindig emberi formában. Lót meghívja őket, hogy töltsék nála az éjszakát és ételt készít számukra. Ám a 4. vers elején a következőket olvashatjuk: “Mielőtt lefeküdtek volna aludni, a város minden részéről összesereglett emberek – úgy a fiatalok, mint az idősek – körülvették a házat. Azt kiáltották Lótnak: “Hol vannak azok a férfiak, akik ma este jöttek hozzád? Hozd ki őket hozzánk, hadd ismerjük őket [hogy szexuális kapcsolatot létesíthessünk velük].” Lót kiment, hogy találkozzanak, bezárta a kaput maga mögött és így szólt: “Nem, barátaim. Ne tegyétek meg ezt a gonoszságot velük. Nézzétek, nekem van két lányom, akik még soha nem háltak együtt férfivel. Hadd hozzam elő nektek őket, és azt tehetitek velük, amit csak akartok. De semmit sem ezekkel az emberekkel, mert ők az én házam oltalma alatt állnak.”

De az emberek továbbra is fenyegetőek maradtak, így az angyalok vaksággal büntették őket. Ezután Lót és családja elmenekült a városból és Isten tűzzel és kénkővel lerombolta Szodomát és Gomorrát. Szodoma és Gomorra elpusztítása eredetileg egyáltalán nem függött össze a szexualitással, még ha van is a fent olvasott fejezetnek némi szexuális tartalma. Ám a középkortól kezdve széles körben elterjedt az a nézet, miszerint Szodoma bűne, amiért lerombolták, az leginkább a homoszexualitás volt. Ez utóbbi értelmezés uralkodott évszázadokon át, okot adva az angol terminológia szerinti „szodómiára”, amely technikailag minden fajtájú nemzőképtelen szexuális magatartásra vonatkozik, de a történelem bizonyos időszakaiban elsősorban a férfiak azonos nemű szexuális magatartására vonatkozott. De ez azóta már nem az uralkodó értelmezése ennek a fejezetnek, és csak azért, mert a későbbi társadalmak azt a homoszexualitással  társították,  ez nem azt jelenti, hogy  a Biblia ezt tanítja. Az előző fejezetben Szodoma férfiúi csoportos nemi erőszakkal fenyegetik meg Lót vendégeit, akik férfiak formájában érkeztek, így aztán ez a magatartás látszólag az azonos neműek szexualitásáról szól. Ám ez az egyetlen kapcsolat, amit a jelen fejezet valamint általánosságban a homoszexualitás között fel lehet hozni, de egy óriási különbség van az erőszakos együttlét, mint például a csoportos nemi erőszak, és a beleegyezésen alapuló, monogám szerelmi kapcsolatban élők között. Senki sem érvel a csoportos nemi erőszak elfogadása mellett, sem az egyházon belül, sem másutt; ez teljesen más, mint amiről beszélünk.

Ám Szodoma férfiúi más férfiakat akartak megerőszakolni, így ez azt jelenti, hogy ők melegek voltak, érvelhetnek néhányan. Azonos neműek iránti vágyuk volt, és nem csak a nemi erőszakkal való fenyegetésük volt az, amit Isten megbüntetett. De a csoportos nemi erőszak férfiak részéről férfiak sérelmére a megalázás és az agresszivitás általános kifejezési formája volt az ókorban hadviselések során illetve egyéb ellenséges helyzetekben. Ennek semmi köze nem volt a szexuális irányultsághoz vagy vonzódáshoz; a helyzet arról szólt, hogy megszégyenítsék és legyőzzék a másikat. Ez a megfelelő háttere, célja az 1Mózes 19-nek, vagyis szembeállítani két beszámolót a nagylelkű vendégszeretetről – olyanról, mint amilyen Ábrahám és Sára a 18. fejezetben beszél, illetve Lót saját megjelenítése az 1Móz.19-ben. A szodomai férfiak cselekedetei a kívülállókkal szemben kegyetlen bánásmódjukat kívánják aláhúzni, nem pedig valahogy azt sugallni, hogy melegek lettek volna.

És valóban, Szodoma és Gomorra legalább 20 helyen hivatkozási alap a Biblia egymást követő könyveiben, helyenként részletes kommentárral, hogy mik is voltak a bűneik, ám a homoszexualitást sehol sem említik meg vagy kötik össze ezzel. Ezékiel 16:49-ben a próféta idézi Istent, amint ezt mondja “Ímé, ez volt a vétke Sodomának, a te öcsédnek: kevélység, eledel bősége és gondtalan békesség volt nála és leányainál, de a szűkölködőnek és szegénynek kezét nem fogta meg.” Így aztán Isten saját maga kinyilatkoztatja Ezékiel könyvében, miszerint Szodoma bűne az arrogancia és a közöny a szegényekkel szemben. Máté 10. és Lukács 10-ben Jézus társítja Szodoma bűnét a tanítványaival szembeni barátságtalan bánásmóddal. A Szentírás többi részében található mind a 20 Szodomára és Gomorára vonatkozó rész közül mindössze egy van, amely bűneiket általánosságban a szexuális vétekkel köti össze. Az Újszövetségben, Júdás könyve 7. verse azt állítja, hogy „Sodoma és Gomora és a körültök lévő városok is, a melyek azokhoz hasonlóan paráználkodtak, és más test után jártak.” De a szexuális erkölcstelenségnek és a perverziónak számos formája van, és még ha Júdás könyvének 7. versét kifejezetten a csoportos nemi erőszakkal való fenyegetésre vonatkozva nézi is az 1Móz 19:5, attól annak még semmi köze sincsen az olyasfajta kapcsolatokhoz, amelyekről mi beszélünk.

Mára már széles körben elismerik e vita mindkét oldalát képviselő tudósok azt, hogy Szodoma és Gomora nem szolgáltat bibliai bizonyítékot, amely azt a hiedelmet igazolná, hogy a homoszexualitás bűn lenne. De ha megnézzük két következő igehelyet Mózes 3. könyvében, miszerint – „Férfiúval ne hálj úgy, a mint asszonnyal hálnak: útálatosság az” – akkor az a hagyományos értelmezést látszik megerősíteni. Természetesen ezen szakaszok nagyobb jelentőséggel bírhatnak ebben a kérdésben, mint a csoportos erőszaktétel, így hát rászolgálnak gondos vizsgálatunkra és figyelmünkre. Térjünk rá vissza röviden, és nézzük meg a szövegkörnyezetet: a Lévitáké a Biblia harmadik könyve, Mózes harmadik könyve. Van tehát az 1Mózes, a 2Mózes, a Léviták, vagyis 3Mózes, a Számok, tehát 4Mózes és a Deuteronómium, azaz Mózes ötödik könyve. A 2Mózessel kezdve és folytatva az 5Mózes könyvén át, Isten átadja a Törvényt az izraelitáknak, amely összesen 613 szabályt tartalmaz.

Mózes harmadik könyve elsősorban szertartásos kérdésekkel foglalkozik, az istentiszteleti gyakorlatokat szabályozza a szent sátorban: a különféle felajánlásokat, továbbá azok módját; a tiszta és tisztátalan ételek, betegségek és testi ürítések, szexuális tabuk, illetve a papokra vonatkozó rendelkezések listája ez. A Léviták Könyvének 18. fejezete a szexuális tiltások egész listáját tartalmazza, míg a 20. fejezet ezt követve az ezért járó büntetéseket taglalja. Ezekben a fejezetekben a férfiak egymás közötti szexuális kapcsolata tiltott, és az ez ellen vétkezők büntetése halál. Az ide tartozó igeversek a 3Móz.18:22 és 20:13. Ezek így szólnak: “Férfiúval ne hálj úgy, a mint asszonnyal hálnak: útálatosság az.” És a 20:13 folytatja a következőkkel: “ És ha valaki férfival hál, úgy a mint asszonynyal hálnak: útálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak; vérök rajtok.”

Nos, itt van tehát – sokak számára a bibliai vita itt véget ér. Meglepő, hogy sokan továbbra is azt hiszik, hogy a Léviták fenti igeversei a homoszexualitásról szóló teológiai viták központi kérdését képezik. Valójában azok csak másodlagosak Pál apostolnak a rómaiakhoz írt levelének első fejezetéshez képest. Ennek nem az az oka, hogy jelentésük nem tiszta, sokkal inkább az, hogy az Ószövetség törvényen belüli összefüggésük miatt alkalmazhatatlanok keresztény erkölcsi vitákban. Az újszövetség nagy része foglalkozik a régi törvény nek a növekvő keresztény egyházon belüli helyével. Miután a pogányok most az első alkalommal számítottak bele abba, amit korábban kizárólagos zsidó hitnek gondoltak, késhegyre menő viták és megosztottságok keletkeztek a korai zsidó keresztények között arról, vajon a megtért pogányoknak meg kell-e tartaniuk a törvényt, annak több mint 600 szabályával együtt. És az Apostolok Cselekedeteinek 15. fejezetben olvashatjuk, hogyan oldódott meg ez a vita. Krisztus után 49-ben korai egyházi vezetők összegyűltek a Jeruzsálemi Zsinaton és elhatározták, hogy a régi törvény nem vonatkozik kötelezően a pogányból lett hívőkre. A régi törvény legmegkülönböztetőbb kulturális aspektusai az izraeliták komplex étkezési szabályai, vagyis hogy csak kóser ételt fogyasztanak, továbbá a férfiak körülmetélésének gyakorlata. Ám a Jeruzsálemi Zsinat szabályozását követően az zsidó identitás eme központi részei sem vonatkoztak többé a keresztényekre. Bár ma már általános érvnek számít, nincs okunk azt hinni, hogy a 3Mózes  törvényének ez a két fejezete továbbra is vonatkozna valamilyen módon a keresztényekre, amíg más, sokkal inkább központi részei a törvénynek nem vonatkoznak rájuk.

A Galata levél 6-dik fejezetében Pál egészen addig megy, hogy kijelenti: sem a körülmetélés, sem annak ellentéte nem jelent semmit a Krisztusban. A régi törvényről úgy beszél, mint a rabszolgaság igájáról, majd figyelmeztet, hogy nem szabad a keresztényeknek teherként viselniük. Kolossé 2-ben Pál azt írja, hogy Krisztus által „megbocsátván minden bűnötöket, az által, hogy eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, a mely ellenünkre volt nekünk, és azt eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára.”.

 Az evangéliumokban Jézus úgy írja le magát, mint a törvény beteljesítője, míg a Rómaiakhoz írt levél 10:4-ben, Pál ezt írja: “a törvény vége Krisztus.” A Zsidókhoz írt levél 8:13 kijelenti, hogy a régi szövetség „elavult”, mert Krisztus az alapja az újszövetségnek, megszabadítva a keresztényeket a régi törvény rendszerétől, amelyek legtöbbje az ókori izraelitákra volt jellemző, közösségeikre, sajátos istentiszteleti szokásaikra. A keresztények saját magukra nézve sosem tartották érvényben levőnek a Léviták Könyvét, különösen annak a fényében nem, hogy Krisztus teljesíti be a Törvényt. Bár igaz, hogy a Léviták Könyve tiltja a férfiak szexuális kapcsolatát egymással, ám egyéb magatartási formák széles skáláját is tiltja, különböző tevékenységeket, ételeket, melyeket a keresztények soha nem is tekintettek úgy, mint számukra tiltott dolgokat. Például a 3Móz 11 megtiltja a disznóhús, a rák vagy a homár fogyasztását, amelyet viszont az egyház nem tekint bűnnek. A 19. fejezet tiltja két különböző mag elvetését egy mezőn belül; két különféle anyagból szőtt ruha viselését; valamint a haj levágását a fej két oldalán. A keresztények soha nem tekintették ezeket a dolgokat bűnös tevékenységnek vagy viselkedésnek, mert Krisztus halála a kereszten megszabadította őket attól, amit Pál a „rabszolgaság igájának” nevezett. A régi törvény nem vonatkozik ránk.

De a régi törvény tartalmaz olyan szabályokat is, amelyeket a keresztények továbbra is érvényben levőnek tartanak – mint például a Tízparancsolat. Néhányan pedig vitatják, hogy a Léviták 18:22 és 20:13 – az azonos neműek szexuális kapcsolatának tiltása – kivétel lenne e szabály alól, és azt a mai keresztények számára is kötelezőnek tartják. Három fő érv szól emellett a vélekedés mellett. Az első ennek a szakasznak a közvetlen összefüggése: a Léviták 18 és 20 szintén tiltja a paráznaságot, a vérfertőzést és a bestialitást, melyek mindegyikét továbbra is bűnösnek tekintjük, és így annak kell lennie a homoszexualitásnak is. De alig három verssel az azonos neműek szexuális kapcsolatainak tiltását követően, a 18:19 szerint a nő menstruációs időszaka alatt szintén tiltott a szexuális kapcsolat, és ezt a fejezet végén az „utálatosság” jelzővel látja el. Ám ezt a keresztények nem tekintik bűnös magatartásnak; sokkal inkább az ókori izraeliták rituális tisztasági előírásainak egy korlátozott változata. Minden további tiltó kategória a fejezeteken belül – paráznaság, vérfertőzés, bestialitás – sokszor ismétlődően jelenik meg az Ószövetség további fejezeteiben, úgy a törvényen belül, mint azon kívül: Mózes 2., Mózes 4., Mózes 5. könyvében, csakúgy, mint Ezékielnél. De az azonos neműek szexuális kapcsolatának tilalmai csak a Léviták könyvében jelennek meg, több tucat olyan egyéb tilalom között, amelyeket a keresztények soha nem tekintettek magukra nézve kötelezőnek.  

Nos, a Léviták könyve ezt utálatosságnak nevezi, és ha ez utálatosság volt akkoriban, akkor biztosan nem lehet jó dolog napjainkban sem. Az „utálatosság” kifejezés a dolgok igen széles skáláját foglalta magába a régi törvény szerint – rákfélék fogyasztása, Léviták 11, nyúl vagy disznóhús fogyasztása 5Mózes:14 szerint; ezeket mind utálatosnak tartották. Amint az előbb említettem, a női menstruáció időszaka alatti szexuális tevékenység szintén utálatosnak minősült. Az „utálatos” kifejezést elsősorban az Ószövetségben használták azoknak a gyakorlatoknak a megkülönböztetésére, amelyek általánosak ugyan az idegen népeknél, de az izraelitákra nem jellemzőek, vagy fordítva. Ez az, amiért 1Móz.43:32 azt mondja, hogy az egyiptomiaknak zsidókkal együtt étkezni utálatosság az egyiptomiak számára és ez az, amiért Mózes 2. könyve azt mondja, az izraeliták számára áldozatot bemutatni a fáraók kastélya mellett utálatos lenne az egyiptomiak számára. Természetesen, semmi probléma nincsen az izraeliták áldozataival. Mindkét jelenséggel az a probléma, hogy elhomályosítják a választóvonalakat a speciálisan izraelita gyakorlatok és az idegenek gyakorlatai között. Az „utálatosság” kifejezés természete az Ószövetségben szándékosan kulturális szempontból különleges; vallási és kulturális köteléket határoz meg Izrael és más népek között. De nem áll rendelkezésre olyan kijelentés, hogy mi eredendően jó vagy rossz, helyes vagy helytelen, és ez az, ami miatt számos dolog, amely alkalmazást nyert az Ószövetségben, hosszú ideje elfogadott részét képezi a keresztény életnek és gyakorlatnak.

Ez rendben is lenne, ám az érte járó büntetés súlyossága jelzi, hogy a kérdéses magatartás különösen rossz, és hogy azt továbbra is bűnösnek kell tekintenünk. A halálbüntetés a legsúlyosabb büntetés a régi törvényben. Az izraelitákkal szembeni fenyegetések, melyek az éhezés, betegségek, belső viszályok és más törzsek támadásai formájában jelentek meg, megkövetelték a rend fenntartását és az összetartást, mely így a legfontosabb jelentőséggel bírt számukra, így aztán az Ószövetség csaknem valamennyi büntetése meglehetősen durvának hathat ma. Azt a párt, amely házaséletet él a nő menstruációs időszaka alatt, tartósan száműzték a közösségből. Ha egy pap lánya prostituált lett, cölöphöz kötözve kellett megégetni. Bárki, aki az Úr nevét hiába vette szájára, nem csupán szemrehányásban részesült, de megkövezték, és bárki, aki engedetlen a szüleivel, úgyszintén megkövezést érdemelt. Az Ószövetségben néhány olyan cselekedet is halálbüntetést vont maga után, amit ma nem tekintünk erkölcsileg kifogásolhatónak – 2Mózes 35:2 szerint szombaton dolgozni főbenjáró bűnnek minősült.  Ezékiel 18 szerint halálbüntetés jár bárkinek, aki kamatot vet ki hitelére, és ezt is az „utálatosság” jelzővel illetik a fejezet végén. Egyszerűen az, hogy valamit halálbüntetéssel sújtottak az Ószövetség szerint, az nem feltétlenül jelentette, hogy a keresztények is bűnnek tekintették vagy tekintik azt; túl sok változata van annak, hogy hatásos és következetes megközelítést találjunk e kérdéshez. Közel két évezred keresztény hagyománya az, hogy a régi törvény szabályainak és tilalmainak százai Krisztus halálával beteljesedtek és nincsen elégséges ok arra, hogy ez alól miért éppen a 3Móz.18:22 és 20:33 szerintiek lennének a kivételek.

Láttuk tehát, hogy a három ószövetségi fejezetünk alaposabb vizsgálatot követően nem szolgáltat meggyőző érveket a meleg keresztények szereteten alapuló kapcsolatai ellen, azonban vajon mi a helyzet a három újszövetségi fejezettel? Azok, akik már tanulmányozták ezt a teológiai vitát, tudják, hogy a hat fejezet közül a legrelevánsabb nem az Ószövetségben található. Ehelyett Pálnak a Rómaiakhoz írt levele bevezető fejezetében találunk rá: nevezetesen a Rómaiakhoz írt levél 1:26-27-ről van szó. Ez a szakasz a legérdekesebb, mégpedig három okból kifolyólag: először is, ez az Újszövetségben található, és így nem vonatkoznak rá ugyanazok a kontextusbeli és aktualitási problémák, mint Mózes harmadik könyvére. Másodsorban, a Léviták könyvétől eltérően egyaránt említi a férfiakat és a nőket. Harmadszor pedig, bár nem túl hosszú terjedelemben, de mégis, két egymást követő vers keretében ez a leghosszabb értekezés a Szentíráson belül az azonos neműek szexuális kapcsolatának bármely formájáról. Mivel ez a két vers a bálványimádásról szóló szélesebb teológiai érvelésbe van beágyazva, amely eléggé összetett, szeretnék többet időzni ennél a fejezetnél, mint az összes többinél.

Pál úgy kezdi a Rómaiakhoz írt levelét, hogy az első három fejezetben az egész emberiség bűnös voltáról, úgy a zsidókéról és mint a keresztényekéről, valamint egy megváltó iránti általános igényről ír. A Rómaiakhoz írt levél vége felé következik a híres szakasz: “Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül”. A Róm. 3:10-ben Pál azt mondja, „nincsen csak egy igaz is.” Ahhoz, hogy ezt az állítást megalapozza, Pál a 2. fejezetben azzal érvel, hogy bár a zsidóké a törvény, nem követik azt eléggé ahhoz, hogy elnyerjék saját megváltásukat általa. Előtte az 1. fejezetben tágabb értelemben kezdi el körülírni az emberiség bűnös voltát. A Róm. 1:18-32-ben Pál a pogányok bálványimádatig történő leereszkedéséről ír, valamint Isten elutasításának a következményeiről. Azt mondja, hogy bár megismerték Isten igazságát, ám elutasították azt; az igaságot felcserélték a hazugsággal, és teremtett dolgokat imádtak inkább, semmint a Teremtőt – madarakat, állatokat, hüllőket, és így miután elhagyták Istent, Ö cserébe engedte őket elmenni: hagyta, hogy nélküle éljenek, hagyta, hogy átadják magukat a bűn és a szenvedély széles választékának. Ezen szenvedélyek között előfordult az azonos neműek kéjsóvár szexuális kapcsolatának néhány formája is. A 26. és 27. versekben a következőket olvassuk:

"Annakokáért adta őket az Isten tisztátalan indulatokra; mert az ő asszonynépeik is elváltoztatták a természet folyását természetellenesre:  Hasonlóképen a férfiak is elhagyván az asszonynéppel való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fertelmeskedvén, és az ő tévelygésöknek méltó jutalmát elvevén önmagokban.” Nos, úgy látszik, a kérdés végérvényesen eldőlt. Bár a 3Mózes versei nem vonatkoznak a keresztényekre, itt Pál az Újszövetségben kifejezetten tanítja az azonos neműek szexuális kapcsolatának elfogadhatatlanságát és bűnösségét. Bár csak kéjsóvár magatartásról beszél, nem pedig szereteten alapuló kapcsolatokról, az azonos neműek szövetségét természetellenességgel bélyegzi meg. Ez kívül esik szerinte Isten természetes elképzelésén, amely Mózes 1. és 2. könyvében lett meghatározva, és kizárólag heteroszexuális. Vagyis még ha az azonos neműek egymáshoz való viszonya szerelmen alapul és elkötelezett is, az attól még bűnös. Ez a Rómaiakhoz írt levél 1:26-27 hagyományos értelmezése.

Mennyire szilárd ez az értelmezés? Vajon megköveteli ez a szakasz tőlünk azt, hogy elutasítsuk a meleg emberek szerelmi kapcsolatának lehetőségét, és ha igen, hogyan lehet feloldani azt az ellentmondást, melyet korábban körvonalaztam ezzel a helyzettel kapcsolatban? Vajon az volt itt Pál szándéka, hogy megmutassa, Isten azt szeretné, hogy a melegek egész életükben egyedül maradjanak, mivel szexuális orientációjuk romlott és kívül esik az általa alkotott, „természetes” terven?

Az, hogy hogyan értelmezzük ezt a szakaszt, nagymértékben függ attól, hogyan értjük a „természetest” és a „természetellenest”. Általánosságban elfogadott azok részéről, akik a hagyományos értelmezéshez tartják magukat, miszerint ezek a kifejezések az 1Mózes 1. és 2. fejezetére utalnak vissza, és a heteroszexualitást Isten természetes tervének tartják, míg a homoszexualitást ennek a tervnek a természetellenes elferdülésének. Azonban a közelebbi vizsgálatok nem támasztják alá ezt az értelmezést. Ahhoz, hogy megértsük, Pál mit értett ez alatt a kifejezések alatt, két dolgot kell figyelembe venni. Először is meg kell néznünk a szakasz tágabb szövegkörnyezetét, hogy lássuk, milyen szövegösszefüggésben található meg ez a kifejezés a Római levélben.. Másodszor, meg kell vizsgálni, hogy Pál hogyan használja ezeket a kifejezéseket más leveleiben, s hogyan vonatkoznak általánosságban és szélesebb körben a szexuális megatartásra az antik világban.

Először tehát a szakasz szövegkörnyezete. Pál a Róm. 1:18-32-ben nagyobb vitát indít a bálványimádás ellen, és ennek az érvelésnek van egy precíz logikája. Az ok, mondja a 19-20. versekben, ami miatt a bálványimádók cselekedeteiben elítélendők az, hogy megismerték Istent. Isten ismeretével indultak, azonban azt választották, hogy elutasítják Őt. Pál ezt írja, „Mert a mi az Isten felől tudható nyilván van ő bennök; mert az Isten megjelentette nékik: Mert a mi Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek.” A bálványimádóknak nincsen mentségük, mivel tudták az igazságot, „az igazsággal kezdték”, de elutasították azt. Pál későbbi megnyilatkozásai a szexuális magatartást illetően ugyanezt a mintát követik. A nők, ahogy mondja, „felcserélték” természetes kapcsolataikat természetellenesre. Valamint a férfiak „elhagyták” a nőkkel folytatott kapcsolataikat, és szégyenteljes cselekedeteket vittek véghez más férfiakkal. A férfiak és a nők is a heteroszexualitással kezdték – természetes volt ez számukra, mint ahogyan természetes volt Isten ismerete is — de ők elutasították eredeti, természetes hajlamukat olyasmi kedvéért, ami természetellenes volt: számukra az azonos neműek szexuális magatartására. Pál érvelése a bálványimádatról azt feltételezi, hogy csere történt; az ok, amiért szerinte a bálványimádók hibásak az, hogy előbb ismerték Istent, majd elfodultak tőle, felváltva Őt bálványokkal. Pál hivatkozása az azonos neműek szexuális viszonyára a bálványimádat e hatalmas bűnét szándékozik szemléltetni. De annak érdekében, hogy az a hasonlatosság érvényes legyen, annak érdekében, hogy értelme legyen ebben az érvelésben, az embereknek, akikről beszél, természetes módon heteroszexuális kapcsolatokkal kellett kezdeniük, és aztán hagyták el azokat, és pontosan ez az, ahogy leírja a dolgokat.

De ez nem az, amiről mi beszélünk. A meleg embereknek természetes, állandó orientációja van az azonos neműek irányába; ez nem olyasvalami, amit ők választanak és nem is olyasmi, amit meg tudnának változtatni. Ők nem hagyták el vagy utasították el a heteroszexualitást – ez soha nem választási lehetőség számukra, „nem ezzel kezdték”. Pál érvelése éppen a hagyományos megközelítés ellenkezőjét támasztja alá, amennyiben a melegekre vonatkozik. Ha ennek a szakasznak az a lényege, hogy megdorgálja azokat, akik szakítottak igaz természetükkel, legyen az vallási, ha bálványimádatról van szó, vagy szexuális jellegű, akkor ahogy azok, akik természetüknél fogva heteroszexuálisok, nem lehetnek együtt az azonos neműekkel; és úgyszintén, azok, akiknek természet adta a vonzódásuk ugyanazon nem iránt, nem lehetnek együtt a másik nem képviselőivel. Számukra ugyanilyen módon ez a „természetesnek a természetellenesre” való felcserélése lenne. Különböző természetünk van, ha a szexuális orientációról van szó.

Lehet azonban, hogy ez csak egy okos érvelés, mely nem Pál szavainak történelmi kontextusában gyökerezik, és ebből adódóan olyan értelmezést eredményez, ami nem az eredeti szándéknak felelhet meg? Végül is a szexuális orientáció koncepciója nagyon friss; mindez csak az elmúlt évszázadban fejlődött ki, és csupán az elmúlt néhány évtizedben vált szélesebb körben is ismertté. Vajon hogy tudjuk modern kategóriáinkat és ismereteinket felhasználni egy olyan szöveg értelmezésének során, amelynek keletkezésekor és értelmezésekor ezek a kategóriák még csak nem is léteztek? És éppen ez a lényeges pont. Az ókori világban a homoszexualitásra általában nem úgy tekintettek, mint egy eltérő szexuális irányultságra, az emberek egy kisebb csoportjának jellemzőjére. Inkább a vágy és a szenvedély túltengésének tartották, amelyre mindenki hajlamos lehet, ha túlságosan elengedi magát. Következzen néhány idézet ennek illusztrálására. Egy jól ismert, első században élt görög filozófus, Dio Chrysostom írta a következőket:

“Az az ember, akinek étvágya telhetetlen ilyen dolgokban [hivatkozva a heteroszexuális kapcsolatokra]… abban a megvetésben részesül, amit egy nő könnyű meghódítása eredményez, mint olyan dologé, amelyet készen kapott… és támadását a férfi körletek felé irányítja… azt hivvén, hogy bennük megtalálja az olyasfajta élvezetet, amelyet igen nehéz megszerezni.”

Egy negyedik századbeli keresztény író mondta az azonos neműek szexuális magatartásáról: „Meglátjátok, hogy minden ilyen vágy abból a kapzsiságból szökken szárba, amely nem marad meg saját szokásos kötöttségén belül.” A heteroszexuális kapcsolatok elhagyását az azonos neműek szexuális vágyai kedvéért sokszor hasonlították az ételekkel vagy italokkal szembeni falánksághoz. A szexualitásra úgy tekintettek, mint egy spektrumra, ahol az ellentétes neműek kapcsolatai képviselték a vágyak „mértéktartó” szintjét, míg az azonos neműek kapcsolata a vágyaknak egy túlzott mennyiségét jelentették. A személyes orientációnak semmi köze nem volt ehhez. Ezen a gondolatkörön belül, ahogy említettem, az azonos neműek szexuális kapcsolatát a túlzott mértékű bujaságnak tudták be, s ez az, amiről Pál ír a Rómaiakhoz írt levelének első fejezetében. Az a célja, hogy megmutassa, hogy a bálványimádók féktelen szenvedélyeknek adták át magukat, s hogy a szexuális káoszt és túlzásba vitt érzékiséget szemléltesse. Ez teljes mértékben összhangban áll azzal, mint ahogyan általában ábrázolták az azonos neműek szexuális kapcsolatait abban az időben. De az egyetlen ok, ami az azonos neműek szexuális kapcsolatára való hivatkozás során segíthet Pál általános szexuális káoszának szemléltetésében, az az, hogy az emberek, akikről beszél, eleinte ellentétes neműekkel folytattak szexuális kapcsolatot, majd egy előtörő vágy hatására felhagytak ezzel, és felcserélték azt valami másra.

Mindenképp fontos észrevenni, hogy Pál itt csak a kéjsóvár, alkalmi magatartásról beszél. Semmit nem szól azokról a személyekről, akik szerelmesek lesznek, életre szóló elkötelezettséget vállalnak egymással, és közösen családot alapítanak. Soha nem gondolnánk arra, hogy ha a Szentírásban a heteroszexuálisok kéjsóvárságáról és promiszkuitásáról olvasunk, az egyúttal elítélne minden kapcsolatot, házasságot is, a heteroszexuális keresztények esetében. Hatalmas különbség van a kéjvágy és a szeretet között, az alkalmi és az elkötelezett kapcsolatok keretében megnyilvánuló szexualitás között, a szabad szerelem és a monogámia között. Ez a különbség mindig központi kérdés marad a keresztény tanításnál a heteroszexuális keresztények szexuális etikájának tanításában. Miért ne lehetne ezt a különbséget ugyanúgy központi kérdésnek tekinteni a meleg keresztényeknél is? Hogyan terjeszthetjük ki az erkölcsi ítéletet az azonos neműek esetén a szabad szerelem mezsgyéjén túlra, elítélve minden olyan szerelmi kapcsolatot is, amelyet meleg emberek alkothatnak? Ez egy nagyon különböző mérce ahhoz képest, amit a heteroszexuális embertársaink esetén használnak.

Ismételten az elsődleges érv, amelyből kiindultunk ezzel a különböző mércével kapcsolatban az, hogy Pál nem pusztán elítéli az azonos neműek kapcsolatát, de egyenesen „szégyenletesnek” nevezi az szexuális vágyaikat, és ennek megfelelően az azonos neműek szövetségét „természetellenesnek” tartja. Már magyarázatot adtam arra, hogy miért követeli meg Pál „természetellenes” szóhasználata az önfejű bálványimádók természetes heteroszexuális vágyainak az elutasítását. Ez pont az, ahogyan ez a kifejezés működik az egész fejezetben, mint egészen belül tükrözve a bálványimádók váltását Istenről a bálványokra. De mielőtt ezt a szakaszt elhagynánk, tekintetbe kell venni azt, ahogyan Pál saját maga használja ezeket a kifejezéseket más leveleiben is, és azt is, ahogyan alkalmazták általánosan a „természetes” és a „természetellenes” kifejezéseket akkoriban a szexuális magatartással összefüggésben.

Pál egyik legfigyelemreméltóbb hivatkozása a „természetről” a Róm.1–en kívül az 1Kor.11-ben fordul elő. Ott, a 13-15. versekben az alábbiakat írja:

„Magatokban ítéljétek meg: illendő dolog-é asszonynak fedetlen fővel imádni az Istent? Avagy maga a természet is nem arra tanít-é titeket, hogy ha a férfiú nagy hajat visel, csúfsága az néki? Az asszonynak pedig, ha nagy haja van, ékesség az néki;”.

Ez valójában a leghasonlóbb szakasz az újszövetségben a Rómaiakhoz írt levél 1:25-27-hez, mert Pál itt nem csupán a „természetesre” hivatkozik, de szól a szégyen fogalmáról is, amely ugyanaz, mint a „szégyenteli” szó fordítása a rómaiakhoz írt levél első fejezetében. De az a mód, ahogyan ezeket a kifejezéseket az 1Kor11-ben értelmezni szokás, nagyon különböző, ahhoz képest, ahogyan a hagyományos értelmezés azokat olvasni szeretné a Rómaiakhoz írt levél első fejezete esetén. A görög nyelvben a „természetes” szó egyik leggyakoribb jelentése a szokás, és így értelmezik a keresztények általában ma ezt a kifejezést az 1Korintus megfelelő szakaszában. A hivatkozás arra, hogy mi a „szégyen” vagy a „gyalázat” úgy értendő, mint különlegesen szégyenletesnek lenni különleges szokások esetén. Így aztán az, hogy hogyan olvassuk Pál szavait itt az 1Korintusban, alapvetően a következő: “Nem társadalmunk szokásai diktálják azt, hogy egy férfire nézve szégyen a hosszú hajviselet, de tiszteletreméltó egy nő számára?” Ez az olvasat illeszkedik az ókori mediterrán népek nemek közötti hozzáállásához és a hajhosszúsággal kapcsolatos szokásokhoz, és ennek sokkal több értelme van, mint annak az elképzelésnek, miszerint bizonyos természetes biológiai folyamatok oda vezetnek, hogy a férfiak rövid hajat viselnek. „Természeténél fogva” a férfiak haja is hosszúra nőne.

Hangsúlyozom, ez a hajhosszúságról szóló vers az 1Korintusban hasonlít leginkább Pál írására a Róma 1-ben a szexuális magatartásra vonatkozó versekre. Így aztán ha Pál hivatkozásait a „természetesre” és a „szégyenre” az 1Korintusban úgy értjük, mint amelyek szokatlanok, miért nem tesszük ugyanezt a Rómaiakhoz írt levél első fejezete esetében? És valóban, a hagyományos értelmezéssel ellentétben ez a fajta megközelítés következetes lenne annak a tekintetében, ahogyan a „természetes” és a „természetellenes” kifejezéseket használták ténylegesen az ókori görögök vagy a rómaiak a szexuális magatartást illetően. Azokban a patriarchális társadalmakban, ahol a nők alárendelt szerepre kárhoztattak a férfiakkal szemben, a fő megkülönböztetés, amit megtettek, amikor a szexuális magatartásról beszéltek, nem az orientáltság volt, hanem sokkal inkább az aktív szerep a passzív szereppel szemben. A görögök és a rómaiak, más bibliai időkből származó társadalmakkal együtt, úgy gondolták, hogy egy férfi természetes, megszokott szerepe az volt, hogy a szexuális kapcsolaton belül aktív legyen, míg a nőkre a passzív szerep hárult. Ha e szerepek bármelyike felcserélődött – vagyis a férfi volt passzív vagy a nő aktív – azt a magatartást szégyenletesnek és „természetellenesnek” bélyegezték, mivel az sérti a megszokott nemi szerepeket. Ez az oka annak, hogy az azonos neműek párkapcsolatát általában „természetellenesnek” nevezték. De akárcsak a görögök és a rómaiak hozzáállása a haj hosszúságához, úgy a nézeteik a nemi szerepekről azokban a patriarchális kultúrákra nézve specifikusak. Mindkét fenti esetben Pál pusztán olyan kifejezéseket használ, amelyek általában használatosak voltak a jelenségek leírása során azokban a társadalmakban, amelyeket megszólít. A Róma 1-ben a „természetes” kifejezést ugyanúgy használja, mint az 1Kor.11-ben. Így aztán ha következetesek és egyben történelmileg pontosak szeretnénk maradni bibliai értelmezésünk során, akkor tudomásul kell vennünk a Róma 1-ben foglaltakat, ahogy azok az 1Kor.11-ben is szerepelnek: a „természet” kifejezés itt társadalmi szokásra vonatkozik, nem pedig a biológiai rendre, s ez egy kulturálisan specifikus kifejezés.  

A két fennmaradó részünk kevésbé érintett, mint a többi, így kevesebbet időzök ezeken. Ezek az 1 Kor.6:9 valamint az 1Timóteus 1:10. A viták itt két görög kifejezéssel kapcsolatban összpontosulnak. Az 1Kor.6:9-10-ben Pál figyelmeztet azokra, akik nem lesznek Isten királyságának az örökösei. Ezután felsorol 10 különböző típusú embert, akik nem fogják örökölni a királyságot. Mivel a vita itt a fordításon van, a King James [angol] változattal kezdeném, amelyet több mint 400 évvel ezelőtt adtak ki, s így megelőzi ezt a modern viszályt, így hangzik:

[Az eredeti angol idézet helyett itt a Károli-féle fordítást vesszük alapul.] „Avagy nem tudjátok-é, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se pulyák, se férfiszeplősítők, se lopók, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten országát.”

Az itteni értekezésünk kulcsszavai, amelyeket úgy fordítunk, mint „nőies férfi (pulyák- Károli)” és „az emberi nemmel önmagukat bántalmazók (férfiszeplősítők – Károli)”. Ezek a némileg kétértelmű fordítások a King James fordításban összhangban vannak azzal, ahogyan azokat több száz évvel ezelőtt ténylegesen angolra fordították: bizonyos fajta erkölcstelenség vagy visszaélés, de hogy milyen fajta, az soha nem derült ki. Ez az elmúlt évszázadban félig-meddig változott, amikor néhány bibliafordító elkezdte ezeket a fogalmakat közvetlenül összekapcsolni a homoszexualitással. Ennek a váltásnak az első megjelenése 1946-ra vezethető vissza, amikor a Biblia egyik fordítása kiadásra került és ez egyszerűen megállapította, hogy a „homoszexuálisok nem öröklik Isten királyságát”. Néhány évtizeddel később, miután a szexuális irányultság és a szexuális magatartás közti különbségtételt egyre szélesebb körben értették meg, ez megváltozott és úgy szólt, hogy csak a „homoszexualitást gyakorlók” nem részesülnek Isten királyságában. De ezek a kifejezések és elvek a szexuális orientáltságra vonatkozóan teljesen idegenek a bibliai világ számára. Sem a görög nyelv, amely az újszövetség nyelve, sem a héber, amely az Ószövetségé, sem a latin, amely a korai keresztény bibliafordítások nyelve, nem tartalmaznak fordításaikban olyan szót, amely megfelelne az angolban használatos „gay” (magyarban használatos „meleg, homoszexuális”) szónak. A szexuális irányultság koncepciója, különös tekintettel az azonos neműek orientációjára, nem létezett az ókori világban. Az angol (és ennek nyomán a magyar) „homosexual” kifejezést a XIX. század végéig még meg sem alkották. Így aztán azoknak a szavaknak a fordítása, amelyek azt sejtetik, hogy Pál használta ezeket a jellegzetesen modern kifejezéseket és kategóriákat, több mint gyanús. De ma a Bibliának számos olyan fordítása létezik – bár természetesen nem mindegyik – amelyek ezeket a kifejezéseket valamilyen módon a homoszexualitáshoz kötik, különféleképpen felmutatva azokat, mint „férfiak, akik gyakorolják a homoszexualitást”, „férfiak, akik szexuális kapcsolatban állnak férfiakkal” vagy „férfi prostituáltak.” Mi az alapja a fordítások ilyetén megváltozásának?

Az a szó, ami a King James-féle fordításban „az emberi nemmel önmagukat bántalmazók-ként szerepel, (férfiszeplősítők – Károli)” egy összetett szó. A görögben ez az „arsenokoites”, ahol az „arsen” a férfit jelenti, a „koites” pedig az „ágy” szónak felel meg, általában szexuális többletjelentéssel. Így a vita az, hogy ennek a kifejezésnek az értelmét a szófejtéséből meg tudjuk határozni: férfi plusz ágy többesszámban arra kell, hogy vonatkozzon, miszerint férfiak, akik együtt alszanak más férfiakkal. Ám van néhány probléma ezzel a megközelítéssel. Egyszerűen egy szót alkotóelemeire bontva nem fogja az szükségszerűen annak jelentését elmondani nekünk. Van egy halom olyan angol szó, ahol ez a fajta megközelítés hibás lenne: például az alábbi szavak esetében: „understand” (alá-állni, vs. érteni), „butterfly” (repülő vaj vs. pillangó), „honeymoon” (méz hold vs. mézeshetek). Ennek az alkotóelemei – „honey” (méz) és „moon” (hold) valóban nem sokat árulnak el arról, amit a szó valójában jelent. Ahhoz, hogy megértsük egy szó valódi jelentését, arra van szükség, hogy figyelembe vegyük a szövegösszefüggést, a szövegkörnyezetet. Az „az emberi nemmel önmagukat bántalmazók” – vagyis az arsenokoites – kifejezéssel az a probléma, hogy rendkívül ritkán használták az ógörög nyelvben. Valójában Pál általi használata a 1Korintusban tekinthető az elsőnek, amelyet bárhol is feljegyezhettek. Pált követően azon a néhány helyen, ahol megjelenik, az általános bűnök értelmezéséről szól, ami kontextus tekintetében nem legnagyobb segítség. Szerencsére azonban a legtöbb ilyen lista kategóriánként van csoportosítva, és ez a görög szó következetesen azon bűnök között jelenik meg, amelyek elsősorban és sokkal inkább gazdasági természetűek, mint azok, amelyek elsősorban szexuálisak. Ez és még néhány másik kontextusbeli adat arra utal, hogy ez a kifejezés egyfajta gazdasági kizsákmányolásra vonatkozhatott, valószínűleg szexuális keretek között. Ez magában foglalhatta az azonos neműek szexuális magatartásának bizonyos kényszerítő erejű és kizsákmányoló formáját is. Semmi sem támasztja alá, hogy ez a kifejezés a szerető, hűséges kapcsolatokkal lenne összefüggésben.

A másik vitatott szó ebben a fejezetben a „effeminate (nőies férfi, (pulya- Károli))” kifejezés a King Jamesben, amely a görög nyelvben a „malakos” szó. Az ógörög nyelvben rendkívül általános szó volt, ami szó szerint a „puha” jelentéssel bír. Ez a legkülönbözőbb kontextusokban sértésnek szánt szó volt – amely azokra vonatkozott, akik gyenge akaratúnak, gyávának vagy lustának bizonyultak. Ezek a hibák különösen nőkkel kapcsolatos kifejezések voltak az ókori időkben; ezért talán az „elpuhult” kifejezés a legtalálóbb. Különleges szexuális összefüggésben ezt a szót a kicsapongás illetve a bujálkodás körülírására használták, de nem korlátozódott semmilyen különleges kapcsolatra. Néha azokat a férfiakat, akik a szexuális kapcsolaton belül a passzívabb szerepet töltötték be, ezzel a jelzővel illették, s ez lehet az alapja annak, hogy néhány mai fordító összekapcsolja azt a homoszexualitással. De olyan sok emberre akasztottak rá ezt a jelzőt olyan sok különböző dologért – a legtöbbet nem is éppen szexuális jelleggel, és a legtöbbször a férfiak és nők szexuális kapcsolatán belül – hogy végül is nincsen olyan hiteles alapja annak, hogy egyetlen lehetséges okot kiragadjunk a tucatnyiból, és azt mondhassuk, na, ez az, amire Pál gondolt. Sokkal szöveghűbb lenne, ha visszatérnénk ahhoz a fajta kétértelműséghez, amely a több mint 1900 éves fordítói gyakorlat során dominált. Az elképzelés, miszerint Pál itt a melegeket szemelte ki, és akikről azt mondja, hogy nem részesülhetnek Isten királyságának öröklésében, egyszerűen nem állja ki az ellenőrzés próbáját.

1Timóteus 1:10 első szakaszában az első szó – „önmagukat az emberi nemmel bántalmazók” – újra megjelenik a felsorolásában, akikről Pál azt mondja, a törvény ellenükre szól. Itt a fordítás a következő: „őket, akik megbecstelenítik az emberiséget.” A fordítói kérdések és viták ugyanazok, mint amelyeket az 1Korintusban észleltünk. Ismételten, a legerősebb következtetés, amit ennek a kifejezésnek az egyéb használatából levonhatunk, hogy az a gazdasági kizsákmányolásra vonatkozik, szexuális kényszerítés útján – valószínűleg beleértve az azonos neműek szexuális tevékenységét is, de ez egy teljesen másfajta értelmezés, mint amiről most beszélünk.

Így aztán ez a 6 szakasz, hat vers a Bibliából az, amely valamilyen módon az azonos neműek szexuális magatartására vonatkozik, és valóban, mindegyik negatív. De ez egyik sem meggyőző érvelés. A Biblia szexuális magatartásra vonatkozó hivatkozásainak nagy része, és különösen a heteroszexuális vonatkozásúak általánosságban negatívak. Ez nem azért van, mert a szexualitás rossz dolog lenne, hanem azért, mert a Szentírásban az erre vonatkozó hivatkozások a kéjvágy, mértéktelenség, hűtlenség, promiszkuitás, erőszak vagy megerőszakolás szinonimájaként szerepelnek. De a Biblia tartalmaz pozitív állításokat is az ellenkező neműek kapcsolatával összefüggésben, azok negatív formájú változatainak százai mellett. Nem tartalmaz kifejezetten pozitív kijelentéseket az azonos neműek szexuális kapcsolatával kapcsolatban. De soha nem is taglalja a bármilyen jellegű, azonos neműek közötti szexuális kapcsolatokat, és az a rendkívül ritka erre történő hivatkozás teljesen különböző kontextusban szerepel, mint a szerelmi kapcsolatok. Az 1Móz.19 azt mondja, van egy hivatkozás a csoportos nemi erőszakkal való fenyegetésre. Az 1Kor.6 valamint az 1Tim.1 szerint van egy arra vonatkozó hivatkozás, hogy a szexuális kizsákmányolás elítélendő. A Róma 1-ben Pál hivatkozik kéjsóvárságra, az azonos neműek szexuális magatartására, az általános szexuális káosz és mértéktelenség részének illusztrálásaként. És bár úgy bélyegzi meg mindezt a magatartást, mint „természetellenes”, ezt a kifejezést a „szokatlan” nemi szerepek kifejezés értelmében használja, akárcsak akkor, amikor a társadalmi szokásokra hivatkozik és a hosszú hajviseletet „természetellenesnek” bélyegzi. Az egyetlen helyet a Szentírásban, ahol a férfiak egymás közötti szexuális kapcsolatát ténylegesen tiltják – a Léviták Könyvében – az Ószövetség törvénykönyvének egy szövegkörnyezetében találhatjuk, amely viszont soha nem vonatkozott a keresztényekre.

A Biblia soha sem tárgyalja közvetlenül, és természetesen soha nem ítéli el a szerelmen alapuló, elkötelezett azonos neműek közötti kapcsolatokat. Nem létezik bibliai tanítás a szexuális irányultsággal kapcsolatban, és a melegek életfogytiglani nőtlenségére sem található semmilyen felhívás. De a Biblia kifejezetten elutasítja a kényszerű magányt, mely ellentétes Isten akaratával, pl. az Ószövetségben, ahol Isten azt mondja, hogy  „nem jó az embernek egyedül lenni”, s ez így van az Újszövetségben is. Az 1Kor.7-ben Pál említést tesz a házasságról és a cölibátusról. Ő maga is nőtlen volt, és azt mondja, hogy szeretné, ha mindenki más is nőtlen maradna. Ám, mondja ő, minden egyes személynek megvan a saját ajándéka. Pál szerint a cölibátus egyfajta lelki ajándék és olyan, amint észleli, amivel a legtöbb keresztény nem rendelkezik. Mindazonáltal, mivel közülük sokakban nincs meg a cölibátus ajándéka, az egyedüllét következménye lehet a vad és buja szexuális erkölcstelenség. Így hát a házasságot úgy írja le, mint egyfajta megoldást vagy más szóval védelmet a szexuális bűnökkel szemben azon keresztények számára, akik nélkülözik a nőtlenség ajándékát. “Jobb megnősülni, mint elégni a vágytól” - mondja. Ma a keresztények döntő többsége sem a nőtlenség ajándékát, sem az arra szóló felhívást nem használja. Ez egyaránt érvényes a heteroszexuális és a meleg emberekre. Így aztán, ha a szexuális bűnökkel szembeni megoldás a heteroszexuális keresztények számára a házasság, miért nem lehet ugyanez a „védelem” a meleg keresztények számára is?

Azok az érvek és viták, melyeket a gyülekezetben illetve a polgári társadalomban folytatunk a melegek házasságáról, úgy eltűnni látszanak az absztrakciókban. Helyes cselekedet egy férfi részéről, hogy elvegyen egy másik férfit? Vagy az, hogy egy nő hozzámenjen egy másik nőhöz? Nos, ez nem tűnik helyesnek. Ez nem az, amit Isten elképzelt velünk kapcsolatban. A férfit a nőnek teremtette, a nőt pedig a férfinek. Ez az Ő terve – az Ő definíciója a házasságról – és nem arra szolgál, hogy azt meghamisítsuk vagy megváltoztassuk. Ám ezeket az érveket mindig olyan emberek hozták létre, akik maguk heteroszexuálisok, akik mindig mindenbe beilleszkedtek, akik soha nem küzdöttek belső gyötrelmekkel és agóniával csak amiatt, hogy más szexuális irányultságuk van, mint barátaiknak, szüleiknek, vagy mint látszólag mindenki másnak a Földön. De azok az emberek, akik melegek, ugyanúgy Isten gyermekei és ugyanúgy részei az Ő teremtésének, mint bárki más. Sőt van valami szörnyen illetlen abban, ahogy a heteroszexuális keresztények ragaszkodnak ahhoz, hogy a meleg keresztények valamiért alárendeltek velük szemben, illetve abban, hogy azt gondolják, hogy a meleg emberek csak a bűnbeesés miatt léteznek egyáltalán, és hogy Isten valóban mindenkit heteroszexuális embernek szeretett volna teremteni. De, tudod, én is a teremtés része vagyok, beleértve a szexuális orientációmat is. Én is része vagyok annak, amit Isten elképzelt. Ez volt az első, amit gyermekfejjel a vasárnapi iskolában megtanultam – vagyis hogy Isten teremtett meg engem, és hogy Isten szeret engem. Én is Isten szeretett gyermeke vagyok, nem kevésbé és nem értéktelenebb, mint bárki más. Szeretem Istent, és szeretem Jézust. Tényleg. De ez nem kell, hogy azt jelentse, hogy gyűlölnöm kellene magamat, vagy az önsajnálat és a szenvedés pocsolyájában kellene fetrengenem, és életem végéig undorodnom kellene magamtól. Ez semmiképpen nem az, amire Isten megteremtett.

Értekezésünk erről a kérdésről, a „melegek kérdéséről” nem száműzhető az elméletek birodalmába, elképzeléseink az ideális tervezésről és az ideális nemi szerepről olyanok, mintha melegek egyáltalán nem is léteznének. Jézus különös figyelmet fordított azokra, akiket lenéztek, akiket kiközösítettek, bántalmaztak, vagy lényegtelen kisebbségnek tekintettek. És ha azon vagyunk, hogy Krisztus életéhez hasonlókká váljunk, akkor erre kell a hangsúlyt is fektetnünk. A Rómaiaknak írt levél 12. fejezete azt írja, hogy „tiszteld a másikat önmagadnál jobban… örülj azokkal, kik örülnek, és sírj azokkal, akik sírnak” A Zsidókhoz írt levél 13:3 azt mondja: „Emlékezzetek meg a foglyokról, mint fogolytársak, a gyötrődőkről, mint a kik magatok is testben vagytok.” Mennyire kellett lenyelned, nem csupán a meleg és leszbikus keresztények létezését, de annak a fájdalomnak és sértettségnek a mélységét is, amelyet saját testvéreid okoztak nekik? Okoz ez akkora fájdalmat, mint ha az a sajátod lenne?

És mennyire vagy tudatában annak, hogy te magad is hozzájárulsz a meleg emberek szenvedéseihez és sérelmeikhez? Az csak egyszerű közhely a heteroszexuális keresztények részéről, amikor azt mondják: „Igen, hiszem, hogy a homoszexualitás bűn, de ne engem hibáztass – én csak a Bibliát olvasom. Csak azt, amit a Biblia ír.” Nos, először is nem, nem csupán a Bibliát olvasod. Néhány verset kiveszel a teljes kontextusból és levonod abból azt az abszolút kárhoztatást, amelyet az eredetileg nem is szándékozott levonni. De csapást mérsz egy másik emberi lény belsejére is, összetiporva annak méltóságát és önbecsülését. Azt az üzenetet erősíted meg, amit a melegek évszázadokon át hallottak: Mindig egyedül leszel. Egy családból származol, de neked soha nem lesz sajátod. Méltatlan vagy arra, hogy szeress, és hogy más, egy másik személy szeressen, s mindezt azért, mert más vagy, mert meleg vagy. 

Másnak lenni nem bűn. Melegnek lenni nem bűn, és egy melegnek azt kívánni és arra törekedni, hogy szeressen, házasodjon és családot alapítson nem önzőbb és bűnösebb vágy, mint az, ha egy heteroszexuális ember kívánja, és törekszik ugyanezekre a dolgokra. Az Énekek éneke azt mondja nekünk, hogy Salamon király esküvői napja „az a nap volt, melyen szíve örvendett.” Megtagadni egy kisebbségtől nem csupán az esküvő napját, hanem egy egész életre szólóan a szeretetet és elkötelezettséget, a családot, nem jelent mást, mint pusztító szintű fájdalmat és kínt kiróni rájuk. Nincsen a Bibliában semmi, ami arra utasítana, hogy a keresztények ezt a fajta fájdalmat előírják más emberek életében inkább, mintsem hogy azon fáradoznának, hogy enyhítsék azt, különösen akkor, amikor ezt a problémát könnyű kezelni. Mindössze az elfogadás szükséges ehhez. A Biblia nem helyezkedik szembe a meleg keresztények elfogadásával, vagy annak a lehetőségével, hogy szerető kapcsolatban élhessenek. És ha kényelmetlen valakinek a két férfi vagy a két nő szerelmének a gondolata, és elszántan ellenzi ennek a gondolatát, azt kérem tőled, hogy próbáld meg a kedvemért másként látni a dolgokat, akkor is, ha az kellemetlen számodra. Arra kérlek, hogy tedd fel magadnak a kérdést: mennyire mélyen viseled a családod sorsát. Milyen mélyen szereted a házastársad, és mennyire állhatatosan harcolnál értük, ha bármikor is veszélyben lennének vagy bármilyen módon ártanának nekik? Ez az, amilyen mélyen gondoskodnod és harcolnod kellene ugyanezekért a dolgokért az én életemben is, mert nekem ezek ugyanolyan fontosak. A melegeket családjaink és közösségeink értékes tagjaiként kellene megőriznünk, és az igaz keresztény válasz feléjük az elfogadás, a támogatás és a szeretet. Köszönöm mindenkinek, hogy eljött ma este. 

​