A tavalyi táborról a saját nézőpontomon és élményeimen keresztül írtam, most sem teszek másképpen. Részemről így tudom legjobban átadni, mi is történt ott. Már februártól nagyon vártam a tábort. Különleges érzés volt az egyik szervezőként megélni azt a négy napot és őszintén mondhatom végig nagyon jól éreztem magam. Külön öröm volt számomra (Z), hogy a M és K csoportból azokkal az emberekkel szervezhettem a tábort, akiket a barátaimnak tudhatok. Remek csapatot alkottunk az előre eltervezett programoktól kezdve az improvizálásokon alapuló kis előadásunkkal bezárólag.
Páran már péntek este megérkeztünk Mátrába, egyik testvérünk 3 szintes nyaralójába. A szombati délelőttünk nyugalmasan telt. Reggeli után egy rövid alkalmat tartottunk, ahol az imáról, böjtről, alamizsnáról elmélkedtünk. Majd ebéd előtt megérkezett az első nagyobb csoport busszal és autóval, így a létszám már elérte a 19 főt. Hirtelen jó sokan lettünk. Itt bevallom őszintén, kicsit elkezdtem aggódni, hogy minden rendben lesz –e ezen a hétvégén. De M csoportos szervezőtársam jelenléte és vele folytatott pár perces beszélgetés megnyugtatott: minden okés lesz. A nap hátralévő részében alkalmat tartottunk a bizalomról, közösen elmentünk szentmisére, Mátraszentimrére. Mise után meglátogattuk a helyi italmérő helységet, hogy egy kis lélekmelegítőt vegyünk magunkhoz a hazaút előtt. Hazafelé koromsötétben gyalogoltunk. Az úton fogalmam sem volt hová lépek és merre megyünk, végig bíztam az előttem haladókban. Útközben beszélgettünk és olyan különleges érzés volt, hogy az emberekből csak a hangjukat „láttam”. Így sokkal jobban tudtam figyelni mit is mond a másik. Ezekre a helyzetre mondom, hogy feelingje van. És elég sok ilyen feelingem volt a táborba.
Vasárnap tele voltunk programokkal: beszélgettünk hogyan lehetünk Jézus tanítványai, egyik testvérünk alkalmat tartott nekünk a szemlélődő imádságról, sétáltunk egyet a környéken miközben megnéztük a leendő Mozaik-villát :), a Z csoport vezetőjének segítségével a bizalomról beszélgettünk. Este, vacsora után a hétvége 3 szervezője egy improvizációs elemekre épült kis színdarabot adtunk elő a megbocsájtásról, este pedig buliztunk egy jót.
Ezen a napon több meghatározó élményben is részem volt. A szemlélődő imádságról tartott alkalom alatt rájöttem, hogy az imádságnak több formája létezik. Alkalom a bizalomról jó lehetőséget teremtett, hogy jobban megismerjek egy másik Z csoportos tagot. Már sokszor felismertem, miért is szeretem igazán a MoZaiKot: a benne lévő emberek által jobb utat találok magamhoz és Istenhez. Minden egyes együttlét tud adni nekem valami újat, a folyamatosan alakuló személyes kapcsolatok által több leszek. Fél óra is elég, hogy jobban megismerjem a másikat. Ismét rájöttem, hogy ő is küzdhet hasonló problémákkal, mint én. Ezek a felismerések mindig mélyen érintenek. Az alkalmat közös imádkozással zártuk.
Ez a nap azért is volt különleges, mert megjött a szervező csapat harmadik résztvevője is, így teljes lett az MZK-trió. A vacsora utáni meglepetés műsorunkat adtuk elő a fiúkkal, ami számunkra is kérdéses volt, miként fog alakulni. De a közönségnek tetszett, mi pedig nagyon élveztük a közös felkészülést. A tábor ideje alatt azok a dolgok tetszettek legjobban, melyek nem voltak előre megtervezve, csak úgy maguktól jöttek. A nap fénypontja kétségtelenül az esti buli volt. Az apró ebédlő ismét megtelt nevetéssel, felpezsdült a tánctól.
Nagyon örültem, hogy 20-21-en voltunk szombat és vasárnap is. Jó volt látni az ebédlőben ezt a sok embert. A terítés néha igazi logisztikai kihívás volt, de ezt is sikeresen megoldottuk s elfértünk a konyhában.
A hétfői nap igazán kemény volt. Egy 19 km-es túrát tettünk meg, kb. 7 óra alatt. Az idő csodálatos volt, az Úr is azt akarta, hogy túrázzunk egy kicsit. A túrával nekünk szervezőknek, az volt a szándékunk, hogy mindenkinek alkalmat teremtsünk egy kiadós beszélgetésre. Egy ilyen hosszú séta alatt több emberrel van lehetőség beszélgetni, ezt én is kihasználtam. Élveztem az egész napos túrát és közben sok emberrel tudtam közös úton haladni, az életének egy darabkáját megismerhettem ez által.
A keddi nap olyan lezárás és hazakészülődés féle volt. A záró alkalmat és beszélgetést Andris és Laci tartotta. A témánk a hála volt. Ez is olyan mindennapi téma, biztos sok kiscsoportos beszélgetésen előkerült már. A fiúk most egy hármas kérdéscsokrot tettek fel nekünk: miért vagy a leghálásabb az életedben, miért vagy a leghálásabb az elmúlt évben, miért vagy a leghálásabb az elmúlt négy napban? Nagyon szép és mély gondolatokat osztottunk meg egymással. Utólag is köszönet érte. Én az egész táborból két dologért vagyok a leghálásabb: az egyik, hogy sokan eljöttek és jól éreztük magunkat. A másik: a Mozaikos barátaim; ezen belül is azok, akikkel a tábort szerveztük és végig vittük.
Ahogy a záró alkalmon az egyik táborozó így fogalmazott: egy lépéssel közelebb kerültem mindenkihez. Számomra ez azt jelenti, hogy sikeres volt a tábor!
És Jani kedves szavai a táborról:
„Felmenni a hegyre” többször is visszatérő motívum a Bibliában, az üdvtörténetben (Tábor hegy, Ábrahám áldozata, Mózes és a szövetségkötés, Golgota, hegyi beszéd stb.).
A zarándok-tanítvány van, hogy egyedül érkezik, van, hogy közösségben, de mindig Isten hívja oda, várja ott, vele találkozik. Vele tekint le az életére, amit egy kicsit „lent hagyott”. Zarándokuram során harmadszor mentem fel erre a hegyre és jöttem le onnan. Sosem üres kézzel, sosem ugyanúgy.
Egy új elköteleződéssel, küldetéssel, egy új „első szerelemmel” (vö. Jel 2,4).
Az Istennel való találkozás mindig megváltoztat. Nem jöhetsz le a hegyről ugyanúgy. Személyes legszebb élményem: a keddi semmiből jött-semmibe lett hóesés.
Aki fenn várt ránk: a Vőlegény
Aki szervezte: Andris, Laci, Zsolti
Aki fő-koordinálta: Gazsi
Aki főzte: Peti
Aki a következőn ott lesz: [a te neved]
Köszönjük a szervezőknek, Isten fizesse meg!