Május közepén szerte a világon vigíliákat tartanak a homofóbia és transzfóbia áldozataiért, az emberek összegyűlnek, hogy emlékezzenek arra, hogy Isten a szeretet, az egyetlen követendő törvény, ami segít legyőzni a vallási, kulturális, társadalmi és nemi akadályokat, az a szeretet szabadságának törvénye, az isteni szeretet követése. Ahogy Pál apostol is megfogalmazta, mindannyian ugyanannak az Atyának gyermekei vagyunk, testvérek, akik sokszínűségben üdvözlik egymást. Ezért is választották ebben az évben a vigíliák mottójának a Galatáknak írt levél 3. fejezetének 28. versét. „Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban.”

De vajon mi értelme van emlékeznünk tőlünk időben vagy térben távol levő áldozatokra? Hiszen a mai Magyarországon nem kínoznak halálra, nem sújtanak börtönnel vagy halálbüntetéssel, nem küldenek munkatáborba csak azért, mert az LMBTQ társadalom tagjai vagyunk. Az áldozatok, akikre emlékezünk, távoli országok halottjai vagy a saját hazánké a történelem során, de nincs közvetlen kapcsolatunk velük, nem a szomszédaink, nem a szüleink, nem a barátaink. De ha azokra az áldozatokra gondolunk, akik a meg nem szűnő bántások, elutasítások, szeretetmegvonás hatására saját maguk vetnek véget az életüknek, akkor már közelebb vannak hozzánk. Számunkra azért fontos a megemlékezés, mert legyenek közel vagy távol, legyenek ateisták vagy hívők, legyenek szelídek vagy hangosan kiáltó aktivisták, mind egy közösséghez tartozunk, egy egésznek a részei vagyunk, és ennek az egésznek a darabjait veszítettük el gyűlöletből fakadó erőszakcselekmények által.

Azon felül, hogy halottainkra emlékezünk, imádkozzunk azokért, akik napjainkban szenvednek a homofób és transzfób emberek tetteitől. Közösségünk, országunk és más országok tagjaiért, akiket előbújás után kegyetlen szavakkal utasítanak el szeretteik, akiktől megtagadják egy árva gyermek örökbefogadását, akiket bíróság elé állítanak mert a Pride keretében istentiszteletet tartanak, akiket testileg vagy lelkileg bántalmaznak, börtönbe vetnek, akik a bántások miatt véget akarnak vetni életüknek. Imádkozzunk azért, hogy menedékre leljenek az áldozatok; fel tudják dolgozni a velük történteket; ne legyenek magányosak, elszigeteltek szenvedésükben; találjanak közösségre, szeretetre az életük során; találják meg Isten szeretetét és kegyelmét; tudjanak megbocsátani, és megbékélni.

„Istenem, hiszek tebenned, mert örökké igazmondó vagy. Istenem, remélek tebenned, mert mindenkor hű és irgalmas vagy. Istenem, mindennél jobban szeretlek téged, mert végtelenül jó és szeretetre méltó vagy.”

Ámen