"Ezek után ünnepük volt a zsidóknak, és felment Jézus Jeruzsálembe. Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy medence, amelyet héberül Betesdának neveznek. Ennek öt oszlopcsarnoka van. A betegek, vakok, sánták, sorvadásosak tömege feküdt ezekben (és várták a víz megmozdulását. Mert az Úr angyala időnként leszállt a medencére, és felkavarta a vizet: aki elsőnek lépett bele a víz felkavarása után, egészséges lett, bármilyen betegségben is szenvedett). Volt ott egy ember, aki harmincnyolc éve szenvedett betegségében. Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: "Akarsz-e meggyógyulni?" A beteg így válaszolt neki: "Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe: amíg én megyek, más lép be előttem." Jézus azt mondta neki: "Kelj fel, vedd az ágyadat , és járj!" És azonnal egészséges lett ez az ember, felvette az ágyát, és járt." Jn 5, 1-9.
Betesda, vagyis az irgalmasság háza. Egy olyan hely, ahova segítségért, gyógyulásért jönnek az emberek, de van egy valaki, akinek ez a szeretetlenség, a közöny és a szenvedés helye. Minden bizonnyal azt látta, hogy Isten nagy csodája, hogy a vízben gyógyulást nyerhet, elérhetetlen számára, hiszen nincs segítsége, aki a vízhez el tudná vinni. Azt kellett megtapasztalnia, hogy Isten csodája szelektív, nem jut belőle mindenkinek, mert nem mindenkinek vannak egyforma esélyei, lehetőségei. Feladta a reményt, talán Istent is elátkozta, amiért az ő sorsa nehezebb, mint a környezetében élőké. Ki ne tudná, hogy ez milyen érzés? De ebben a reménytelen és végsőkig elkeseredett helyzetben Jézus odalép hozzá és megkérdezi tőle: "Akarsz-e meggyógyulni?" Új életet, reményt ad neki és teszi ezt mindenkivel. Amikor már végképp nem látunk megoldást, lehetőséget vagy kiutat, amikor teljesen egyedül maradunk, akkor lép oda hozzánk Isten.
Köszönöm Uram, hogy velem vagy a legnehezebb pillanatokban is!
Ady Endre: Az Úr érkezése
Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.
Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon
De háborus éjjel.
És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.