A Hamvazószerdán tartott Mozaikos alkalmon a Teremtés könyvéből vett fejezeteket bogarásztuk. A Bűnbeesést (és Káin és Ábel történetének elejét) vettük elő. Joggal mondható, hogy lerágott csont az egész. Én is úgy voltam vele, hogy ez annyira ismert sztori, minden óvodás vagy iskolás kezdő hittan óra ezzel kezdődik. Ádám, Éva, a Kígyó meg az Alma. Minden tele van jelképekkel, a kérdés, hogy mit szabad szó szerint értelmezni, mit nem, stb. Nehogy belefussunk valami nagyon mély, elvont témába, ami aztán elviszi az egész alkalmat. Ezek az ószövetségi szakaszok (mint oly sok más hely a Bibliában) tele vannak kérdőjelekkel. Hogy is volt, mint is volt? Teológia, eretnekség, stb. Mi újat lehet még róla mondani?

DE!!! Ahogy közösen boncolgattuk a verseket egy annyira jó dolog állt össze a fejemben. (Részben mások gondolatai, részben azok tovább gondolása, de végül egy saját átívelő gondolathalmaz, ami annyira magával ragadott, hogy még azóta is csak ezek a dolgok járnak a fejemben.

Teremtés könyve 3. fejezet:

A bűnbeesés

A kígyó ravaszabb volt a föld minden állatánál, amit az Úristen teremtett. Ezt mondta az asszonynak: „Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek a kert valamennyi fájáról?” Az asszony így válaszolt a kígyónak: „A kert fáinak gyümölcséből ehetünk. Isten csak a kert közepén álló fa gyümölcséről mondta: Ne egyetek belőle, ne érintsétek, nehogy meghaljatok.” Erre a kígyó így beszélt az asszonyhoz: „Semmi esetre sem fogtok meghalni. Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat.”

A gondolatmenetem ott kezdődik, hogy a kert közepén álló fa egy jelkép. A szabad akaratot jelképezi. Az ismeretet, a jó és rossz tudásét. A szabad akaratunk megvan, ismerjük a jót és a rosszat. Az a kérdés, hogy mit kezdek ezzel a tudással. Mire használom? (Atomfizika – atomerőmű vagy atombomba) Az Isten mindent tud, pontosan tudja mi fog történni. Azért óv minket, mert ő TUD mindent. Mi nem tudunk mindent, mi tapasztalat útján tanulunk. Mindenki saját tapasztalataiból. Hiába mondja nekem valaki, hogy ne csináljam, végig bennem van, hogy de miért is ne? Még ha tudom, is hogy mi lesz a következmény, akkor is saját tapasztalatommal szeretnék eljutni arra a következményre. Az a teljes bizonyosság. Szóval a fa a szabad akaratot jelképezi, az ismeretet.

Az asszony látta, hogy a fa élvezhető, tekintetre szép, és csábít a tudás megszerzésére. Vett tehát gyümölcséből, megette, adott férjének, aki vele volt, és az is evett belőle. Erre felnyílt a szemük, észrevették, hogy meztelenek. Fügefaleveleket fűztek össze, és kötényt csináltak maguknak.Azután meghallották az Úristen lépteit, aki a nappali szellőben a kertben járkált. Az ember és az asszony elrejtőztek az Úristen elől a kert fái között. De az Úristen hívta az embert és így szólt hozzá: „Hol vagy?” Ő így válaszolt: „Hallottam lépteidet a kertben, s féltem, mert meztelen vagyok, tehát elrejtőztem.”

Az emberek a szabad akarat birtokában, ettek a gyümölcsből. Addig tiszták voltak, tökéletesek. De azzal, hogy ellenszegültek Istennek, nem hallgattak rá, megtörtént a bűnbeesés. Felmerült a gondolat, és én is egyetértek, hogy ez a meztelenség itt nem fizikai meztelenséget jelent. Hanem a lelki besározottságot. Azért kellett elrejtőzniük, mert a lelkük, ami eddig tiszta volt, befeketedett, ezt akarták elrejteni, a lelkükön végbement változást.
(Jó olvasni, hogy a kezdetekkor Isten ott sétált az Édenben, az ember közvetlen közelében. Olyan szép és megnyugtató nekem ez a kép: „Meghallották az Úristen lépteit, aki a nappali szellőben a kertben járkált.”)

De ő így szólt: „Ki adta tudtodra, hogy meztelen vagy? Ettél a fáról, amelyről megtiltottam, hogy egyél?” Az ember így válaszolt: „Az asszony adott a fáról, akit mellém rendeltél, azért ettem.” Az Úristen megkérdezte az asszonyt: „Mit tettél?” Az asszony így felelt: „A kígyó vezetett félre, azért ettem.” Az Úristen így szólt a kígyóhoz: „Mivel ezt tetted, átkozott leszel minden állat és a mező minden vadja között. Hasadon csúszol, és a föld porát eszed életed minden napján. Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba.” Az asszonyhoz pedig így szólt: „Megsokasítom terhességed kínjait. Fájdalmak közepette szülöd gyermekeidet. Vágyakozni fogsz férjed után, ő azonban uralkodni fog rajtad.” Az embernek ezt mondta: „Mivel hallgattál az asszony szavára és ettél a fáról, jóllehet megtiltottam, hogy egyél róla, a föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján. Tövist és bojtorjánt terem számodra. A mező füvét kell enned. Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy és a porba térsz vissza.”

Az ember Évának nevezte feleségét, mert ő lett minden élő anyja. Az Úristen pedig bőrből ruhát készített az embernek és feleségének, s felöltöztette őket. Azután így szólt az Úristen: „Lám, az ember olyan lett, mint egy közülünk, ismer jót és rosszat. De nem fogja kinyújtani kezét, hogy az élet fájáról is vegyen, egyék és örökké éljen!” Ezért az Úristen eltávolította az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből lett. Amikor az embert elűzte, az Éden kertjétől keletre odaállította a kerubokat és a fenyegető tüzes kardot, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat.

Isten pontosan tudta, hogy mit tett az ember, hiszen Isten mindent tud. Mégis megkérdezte, hogy mi történt, hol vannak? Az embernek lehetősége lett volna színt vallani. Már rendelkezett a jó és rossz tudásával, megvolt a szabad akarata. Választhatta volna azt, hogy bevallja, hogy mit tett és bocsánatot kér. De az ember hárít. Ádám nem csak Évára hárítja a felelősséget, hanem egyenesen Istent hibáztatja (az asszony, akit mellém rendeltél, ő adott). Éva a kígyót. Egymásra mutogatnak.

A büntetés azzal a pillanattal, hogy ettek a gyümölcsből, el is jött. Ha esztek, meghaltok.

A kedvenc gondolatom pedig abból a sorból jött, hogy „Az Úristen pedig bőrből ruhát készített az embernek és feleségének, s felöltöztette őket.” Azon gondolkodtam, hogy mi van, ha ez nem szó szerinti ruhát jelent, hogy nem állatbőrből készült ruhát kaptak az emberek Istentől, hanem addig mint lelkek léteztek, és itt kaptak konkrét bőrből ruhát, testet és ez a test az, ami porból lett és porrá lesz. A halál a testet teszi semmissé, de a lelken még van remény. A lélek megtisztulhat, és nem enyészik el. A lélek a lényeg.

A végső gondolat, ami elhangzott, és nagyon tetszett az volt, hogy a büntetés a halál. Nem pedig a kiűzetés. Isten nem bosszúból űzi ki az embert az Édenkertből. Isten mivel mindent tud, tudja, hogy az embernek nem jó ez az állapot. Ebben a tökéletlen (bűnös) állapotban élni. Ezért nem akarja, hogy az élet fájáról egyen. Nem az örök életet akarja elvenni az embertől, hanem azt nem akarja, hogy az örök élet ebben a tökéletlen (bűnös) állapotban legyen az ember része. Isten tökéletes örök életet szeretne nekünk! Ezért kellett neki elzárnia minket, mert még nem kész az ember az örök életre abban a formában.

Végre ez a történet számomra nem a szégyen, az elkerülhetetlen rossz és végesség állapota többé, hanem a remény és az Isten végtelen kegyelmének és gondoskodásának bizonyossága. Azt mutatja meg nekem mostantól ez a történet, hogy vágyunk a tudásra, tapasztalásra, keresünk, hibázunk, elbaltázunk dolgokat, de ha felelősséget vállalunk a tetteinkért és bocsánatot kérünk, és visszatérünk Istenhez, nem bújunk el előle, akkor Ő vár az Örök életben.

Áhítat:

Két zseb.

„Mert por vagy és a porba térsz vissza.”(Ter.3,19b)

Mi van a zsebeidben? Egy kis aprópénz? A múlt heti bevásárlás blokkja? Ha olyan vagy mint én, akkor nincs benne más csak szösz.

Simcha Bunin, lengyel rabbi egyszer azt mondta, mindenkinek egy-egy cetlit kellene a zsebeiben hordania. Mikor öntelten vagy nagyképűen viselkedsz, ki kellene venned a bal zsebedben lévő cetlit, és elolvasni a rajta álló szöveget: „Nem vagyok más, csak por és hamu.”
De amikor magad alatt vagy, vagy épp elbátortalanodsz, elő kellene venned a jobb zsebedben lévő cetlit, amin ezt a mondatot olvasod: „A világ értem teremtetett.”

Nagyböjtöt elkezdve gondolkodjunk el létezésünk ezen dicsőséges paradoxonán: egy rakat vér és csont vagyunk, izzadunk, büdösek vagyunk és egy csomó hibát vétünk. Mégis Isten képmását viseljük. Szeretnek minket és mi is képesek vagyunk szeretni.
Por vagyunk és szentek vagyunk; hamu vagyunk és fenségesek vagyunk; párák vagyunk csak és mégis végtelen értékünk van.

Istenem! Porból vagyok, mégis egy egész univerzumnyi szeretetet zúdítasz rám. Köszönöm ezt a szeretetet, az élet ajándékát, és mindent amit teremtettél. Segíts, hogy elég alázatos legyek ahhoz, hogy tudjam, hogy nem érdemlek semmit, mégis nekem adtál mindent. Ámen

Gideon Heugh, Tearfund